A mezővédő erdősávok telepítése hazánkban az 1950-es években indult, elsődlegesen a szélkárok mérséklésére és a termőföldek védelmére. Kölüs Gábor erdőmérnök harmincéves kutatásai azonban igazolták, hogy ezek a sávok nemcsak a mezőgazdaság számára hasznosak, hanem ökológiai és vadgazdálkodási szempontból is kiemelkedő jelentőségűek.
A több mint 5000 kilométernyi vizsgált erdősávban rövid idő alatt megjelentek és megtelepedtek az apróvadfajok, például a fácán, a mezei nyúl és az őz. Egy kilométer megfelelően kialakított sáv átlagosan 4 vadnak biztosított élőhelyet, és különösen a fácán- és fogolyállomány szaporulatában játszott fontos szerepet. A legkedvezőbb élőhelyi feltételeket a fajgazdag, több szintű erdősávok nyújtják, ahol a cserjék, lombos és fenyőfajok, valamint a gyepszint együtt biztosítanak táplálékot, búvó- és fészkelőhelyet.
Az erdősávok hatása túlmutat a vadgazdálkodáson: mérséklik a széleróziót és a párolgást, kiegyenlítik a talaj nedvességtartalmát, csökkentik a vízeróziót, javítják a mikroklímát, és összekapcsolódva ökológiai hálózatként segítik a biodiverzitás fennmaradását. Esztétikai szempontból is gazdagítják a tájat, változatos képet nyújtva a monokultúrákkal szemben.
Bár telepítésük és fenntartásuk költséges, valamint termőterületet von el, a kutatások egyértelművé teszik, hogy hosszú távon hozzájárulnak a mezőgazdaság hatékonyságához, a talaj védelméhez és a vadállomány jólétéhez. A mezővédő erdősávok ezért a fenntartható gazdálkodás és a tájmegőrzés nélkülözhetetlen elemei lehetnek.
Tarjányi Lili