Egyszer volt, hol nem volt, a Kiskunság egyik árnyas erdejének szélén él egy kíváncsi, fürge kis hangya, akit Petinek hívnak. Peti nem egy hétköznapi jószág. Ő az erdő titkainak ismerője és mesélője, akit a KEFAG Zrt. szorgos erdészei is jól ismernek. Hátán mindig ott lóg a zöld felfedező hátizsákja – benne sok történet, és titok az erdőből, amiket másokkal is meg szeretne osztani.
Egy nyári délelőtt Peti a Nyulas Kerület egyik tisztására érkezett, ahol egy csapat kíváncsi gyerek várta őt. A fák árnyékában puha moha és avarszőnyeg terült el, a levegő friss volt és még a rigó is halkabban csicsergett, mintha hallgatózni akarna.
Peti felmászott egy szépen egymásra rakott fatörzsekből és ágakból álló, rendezett farakásra, és kényelmesen letelepedett a tetejére.
– Erre szokták azt mondani, hogy sarang – mondta mosolyogva. – Nem hangzik varázslatosan, igaz? Pedig az!
A gyerekek a sarang köré gyűltek, figyelték, ahogy Peti a farönk széléről körbenéz, mintha csak egy magasles tetején ülne. Majd belekezdett a mesébe.
– A sarangokat a fakitermelésben dolgozó szakemberek rakják így össze azért, hogy a faanyag áttekinthető, egyszerűbben felvételezhető, mérhető legyen – magyarázta. – Ezek a kivágott rönkök itt várják, hogy elszállítsák őket. Ugyanakkor ez a kupac nem csak egyszerű faanyag. Az erdő lakói teljesen másképp tekintenek rá.
Peti elmosolyodott, mintha visszaemlékezne egy különleges titokra.
– Tudjátok, éjszaka, amikor senki sem látja, a sarang körül életre kel az erdő. A rókák osonva jönnek közelebb, körbejárják, megszaglásszák a friss fa illatát. A szarvasok hangtalan léptekkel suhannak elő a fák közül, megállnak egy pillanatra, és figyelnek. A rönkök között apró erdei egerek bújnak meg, a baglyok pedig a közeli ágakról figyelik a mozgást. A sarang, bár emberkéz rakta, az éjszakai erdő szerves részévé válik – afféle új „vendég”, amit mindenki meg akar ismerni.
A gyerekek szinte lélegzet-visszafojtva hallgatták.
– Még a kivágott fa is lehet ám szerves része a természet körforgásának – folytatta Peti halkan. – Az erdészek ezt jól tudják. Ezért dolgoznak úgy, hogy közben figyelmesen mérnek, terveznek és gondoskodnak az erdőről és annak lakóiról. Ők tudják, mikor kell fát vágni, hol nő új csemete, és melyik fát kell meghagyni, hogy az öreg madárfészek a helyén maradhasson.
A kis hangya végignézett a hallgatóságán, majd egy pillanatra elcsendesedett.
– Ti pedig… ti vagytok azok, akik majd tovább viszitek azokat a történeteket, amiket én hétről-hétre elmesélek Nektek. Mert aki gyerekként megszereti az erdőt, az felnőttként is vigyázni fog rá. És aki ismeri a természet törvényeit, az meg fogja becsülni annak minden kincsét – egy avartakaró alá bújt bogarat éppúgy, mint egy napfényben ezüstösen ragyogó bükköt.
A gyerekek némán bólintottak, tekintetük a sarang mögötti fák között bolyongott – pont úgy, mintha már most keresték volna a következő titkot.
Peti megigazította a hátizsákját, és még egy utolsó pillantást vetett a rönkökre.
– De ez még csak az első mese volt ám – kacsintott. – Az erdő sokkal, de sokkal többet rejt, így legközelebb újabb csodát mutathatok meg nektek. Talán egy holtfát, talán egy biotópfa titkát… ki tudja? Az erdő mindig kész meglepni minket.
Tarjányi Lili