Összefoglaló a 2018. évi országos közfoglalkoztatási programról

Társaságunknál 2018. június 30-án befejeződött a 2018. évi országos közfoglalkoztatási program. A program a Belügyminisztérium közel 76,7 millió forintos támogatásával valósult meg, amelyet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. közel 3,3 millió forint önerővel egészített ki.
A program során a közfoglalkoztatottak csemetetermesztési, erdőápolási, út- és nyiladék-karbantartási munkákat végeztek, illegális hulladéklerakók felszámolásában vettek részt, a parkerdőkben, az arborétumban és egyéb közjóléti objektumokban közcélú tevékenységeket, több mint 116 hektáron parlagfűmentesítést, emellett a gépműhelyünkben kisegítő munkát végeztek.
Képzési programban 3 fő közfoglalkoztatott vett részt, 1 fő építő- és anyagmozgató gépkezelő (targoncavezető OKJ) képzésen, 2 fő pedig motorfűrészkezelő képzésen, amely áthúzódik a 2018-2019. évi közfoglalkoztatási programba. A képzések GINOP támogatásból valósulnak meg.
A KEFAG Zrt. 2018. júliusától a 2018-2019. évi országos közfoglalkoztatási programban is részt vesz. A tervezett átlaglétszám 124 fő, a Belügyminisztérium terv szerinti hozzájárulása a programhoz több mint 101,2 millió forint.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.